Építésügyi problémával elsősorban a Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályához lehet fordulni, azonban ez nem minden esetben vezet célra, ugyanis 10 év elteltével az építésügyi hatóságnak nincs lehetősége intézkedésre (kivéve az életveszélyes állapotot), ilyenkor polgári peres úton lehet jogainkat érvényesíteni. Érdemes ingatlanunk engedélyeit is megőríznünk, hiszen a hitelek felvételénél, földhivatali ügyintézésnél szükségünk lehet rá. Az építési jog mint a közigazgatás része gyakran változó jogág, ezért is szükséges a változások nyomonkövetése.
Az építési jog a közigazgatás részét képezi, számos jogterület tartalmaz releváns rendelkezéseket, közöttük az általános közigazgatási rendtartásról szoló 2016. évi CL. törvény (Ákr), az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv), az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szoló 312/2012. (XI.8.) Korm. rendelet (Elj. rendelet), Önkormányzati rendeletek stb.

Főbb területek amelyekkel irodánk foglalkozik
- építéshatósági iratok, jogerős iratok kikérese
- építésügyi ellenőrzés és építésrendészeti eljárás esetén jogi képviselet
- peres ügyek esetén jogi képviselet
- jogszabályokkal és azok változásaival kapcsolatos konzultáció
- panaszokkal kapcsolatos ügyek intézése, jogi képviselet biztosítása